Kipróbálásra váró receptek

Hozzávalók:  300 ml langyos víz, 300 g búza finomliszt (normál BL55), 200 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 10 g méz, 10 g tengeri só, 1 csomag (7 g) Dr. Oetker szárított sütőélesztő, 10 g lenmag és 10 g szezámmag.



Elkészítés: A kenyérsütőbe először a mézet mérem bele, majd ráöntöm a langyos vizet, amit egy kicsit körbemozgatok az edényben, hogy feloldja a mézet.
Hozzáadom a rozslisztet, majd rászórom az élesztőt, utána a fehérlisztet, végül a tetejére szórom a sót.
A második dagasztás előtt szórom bele a sütőedénybe a magokat. (A kenyérsütő sípolással jelzi, hogy mikor kezdődik a második dagasztás (kb. fél órával az indítás után).

Sütő beállítása: 700 g-os kenyérméret, és közepes héjpirítás beállításával, a sütő teljes kiőrlésű programjával sütöm. (Ez más-más lehet a sütő típusától függően. Nálam 3 óra 32 perces a program. A kenyér az utolsó 1 órában sül, addig háromszor dagaszt, keleszt.)
Sülés után borítsuk lehetőleg farácsra. Ki kell venni a keverőlapátot és a rácson letakarás nélkül hagyjuk kihűlni. Közben néhányszor fordítsuk másik oldalára. Ha kihűlt, szeletelhetjük, vagy tárolásra beletehetjük zacskóba. Jól tűri a fagyasztást is.
Jó étvágyat!

Megjegyzés: Ha a rozsliszt mennyiségét csökkentjük (pl. 100 g rozsliszt + 400 g búzaliszt), félbarna kenyeret kapunk, amelyhez elegendő a normál sütési program (nálam a 700 g-os beállítással 2 óra 53 perc).

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Izletes francia kenyér
Hozzávalók (500g kenyérhez): 210 ml víz, 1 kávéskanál só, 360 g liszt, fél kávéskanál szárított élesztő
Fontos: Tartsd be a meadott sorrendet. Sütés közben ne emeld fel a kenyérsütő fedelét (ha nincs másképp megadva).
Elkészítés: A hozzávalókat (a fent felsorolt sorrendben) tedd a sütőformába. Kapcsold be a kenyérsütőgépet és válaszd ki az előírt programot. A sütés befejezése után kapcsold ki a kenyérsütőgépet, a kenyeret pedig borítsd ki a sütőformából egy vágódeszkára, és hagyd kihűlni.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Friss citromos kalács
Hozzávalók: 3 tojás, 70 g vaj, 1 csipetnyi só, 195 g cukor, 320 g liszt, 2,5 kávéskanál sütőpor, 1 citrom leve és héja
Fontos: Tartsd be a meadott sorrendet. Sütés közben ne emeld fel a kenyérsütő fedelét (ha nincs másképp megadva).
Elkészítés: A megadott sorrendben (először folyékony, majd a száraz hozzávalükat) tedd a sütőformába. A sütőformát helyezd a gépbe, majd válaszd ki a megfelelő progamot, állítsd be a kívánt erősséget és indítsd el a gépet!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Barna kenyér
Hozzávalók:

    20 dkg sima liszt
    10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
    10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
    10 dkg Graham-liszt
    10 dkg rétesliszt
    4 dl langyos víz
    2 evőkanál étolaj
    1 evőkanál porélesztő
    1 kockacukor
    1 evőkanál ecet
    1 evőkanál só

A vizet öntsd a kenyérsütő táljába. Szórd rá az összekevert lisztegyveleget, majd fúrj lyukakat, és tedd bele az élesztőt, a cukrot, az olajat, az ecetet és végül a sót. Normál programon, sötét színre állítva süsd meg.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------